24. My Life

  Visszarohantam a lakásomba és felkaptam a táskám. Futottam volna anyuékhoz, de meghallottam, hogy valaki kiabál.
  - Neem! Én ezt nem csinálom!! - hallottam. A hang a BEAST lakás felől jött, hát odamentem.
Megálltam az ajtó előtt és akaratlanul hallgatózni kezdtem. Az ajtón két fú hangja szűrődött ki. Az egyik biztos, hogy Yo Seob-é volt, a másik viszont torz volt az idegességtől és nem ismertem fel.
  Nem füleltem sokáig, hanem kimentem az épületből és felültem a legközelebb induló buszra. Megvettem a jegyem és szabad hely után kutattam a szememmel. Ahogy a két ülés sort vizslattam megláttam egy kezet, ami nekem integetett. A gazdáját nem láttam, de mivel volt mellette egy hely, és odamentem. Ám a kéz tulajdonosa sajnos Na Eun volt.
  "Aish! Semmi kedvem a z este után Gi Kwang-ról bármit is hallgatni."
Köszöntem neki , majd leültem.
  - Hát te? - érdeklődtem. Honnan jössz? Nem láttalak a megállóban.
  - Valóban. Az egyik barátomtól jövök. Te merre mész?
  - A szüleimhez, aztán Jung Shin-hoz. Beszélnem kell vele a kirándulással kapcsolatban.
  - Aha. Jó szórakozást! Umm... Figyi... Nem láttad...
  - Ki ne mond a nevét! - támadtam le. - Nem, nem láttam, de most hanyagoljuk Gi Kwang-ot, oké?
  - Történt valami? - pislogott.
  - Nem... Egyszerűen csak péntek 13-a van. - hazudtam. - Amúgy hova mész? -tereltem a szót.
  - Én is a szüleimhez. Beteg lett a papám és őt megyünk meglátogatni.
  - Értem. Jobbulást a papádnak. - kívántam neki.
Nem akartam említeni, hogy nekem pedig a mamám beteg, mert az hogy nézne már ki?
  Egy buszmegállót utaztunk csak együtt, majd ő leszállt. Én viszont még egy jó darabig egyedül utaztam. Az út alatt eszembe jutott az a hang, amit Yo Seob-éktól hallottam.
 "Nee! Én ezt nem csinálom!"
  "Vajon ki mondhatta? És mire? Lehet, hogy a  videó miatt. Akkor lehet, hogy nekem is rémüldöznöm kéne? Ááh, majd megtudjuk."
 Leszálltam a buszról, majd egy 10 percet sétálhattam. Annyira siettem, hogy az a tíz perc szinte csak 1-nek tűnt. Megérkeztem a házhoz, ám nem mentem be egyből. Előtörtek az emlékek.
  "Már több, mint egy hónapja nem voltam itthon. Tudom, hogy ez csak egy kis idő, de azok a dolgok, amiken keresztül mentem, meghosszabbították és vagy 2 évnek éreztem. "
 Nagy levegőt vettem és benyitottam. Csönd volt. Ebből arra következtettem, hogy anyu nincs itthon. Beléptem az ajtón és a kanapé felé néztem. A látványon, ami fogadott, elmosolyodtam.
 Apu aludt rajta, akit ellepett egy csomó össze- és nem összehajtott ruha. "Úgy látom, belefáradt a pakolásba."  Odamentem hozzá és felébresztettem.
  - Apu! - mondtam halkan és egy kicsit megráztam a vállát. - Hahó!
  - Igen édesem! Már kész vagyok! - hadarta kiabálva, mikor felébredt. - Ja, hogy csak te vagy? Fúú, azt hittem anyád. Segíts hajtogatni!
  - Oké. - egyeztem bele. - Annyira sajnálom a nagyit!
  - Én is.  Ne mondd el anyádnak, hogy elmondtam, de nagyon ki volt borulva és egy fél napig sírt.
  - Nem mondom el neki. Amúgy megértem, én is kiborultam. De ez nem igazság! Oké, hogy kirándulunk, de ez családi ügy! Én is mehetek veletek! - mondtam szomorúan. - És a kiránduláson is csak két napot lehetek... - haraptam el mondatom végét. Apu kérdőn nézett rám.
  - Az igazgató azt mondta, hogy van még egy klip, amiben szerepelnem kell. Ezért csak két napra enged el. - magyaráztam meg neki.
  - Értem. De akkor amúgy sem jöhetnél.
  - Tudom, de akkor is! Miért ilyen kegyetlen a sors????
  - Te vállaltad el.  Figyelni kellett volna a zárójelekre. - nézett rám komolyan, amolyan "Én megmondtam" fejjel.
  - Honnan tudtad?
  - Ez a sóbiznisz, kislányom. - mondta kedvesen.
  - Amúgy, anyu hol van? - kérdeztem.
  - Elment a reptérre, megvenni a jegyeket.
  - De hát ezt az interneten is megtehette volna.
  - Tudod, milyen. Nem hisz az efféle boszorkányságokban. Nem tudtam lebeszélni róla, hogy elmenjen. Hallottam Jung Shin-ról. Gratulálok hozzá! Rendes fiú, megérdemled. - mosolygott.
  "Na, ez meglepett. Apu gratulál egy fiúhoz? A múltkor tök kiakadt, mikor mondtam neki, hogy egy fiú bandával dolgozom, most meg egyenesen gratulál? Magyarázatot követelek!"
  - Komolyan gondoltad? - néztem rá furán.
  - Hát persze. Kedvelem őt. Nem értem, hogy anyád min akadékoskodik rajta.
  - Akadékoskodik? Mondjuk, mikor nálam volt, akkor se nézte jó szemmel. Pedig én azt hittem, kedveli.
  - Tudod, nőből van. - Kérdőn néztem rá. - Semmi, semmi. - vágta rá.
  - Yaaa! Mondd el!
  - Ezt nem lehet megmagyarázni! Csak félt.
  - De ha félt, akkor európai fiút se akarjon!
  - Mi van? Ezt hogy érted? - ráncolt a szemöldökét.
  - Azt mondta, hogy remélte, hogy kibírom koreai fiú nélkül.
  - Ezt nem mondod komolyan?! - csattant fel.
  - De igen. Ezt mondta.
  - Hahh. Szóval megbánta, hogy hozzám jött?
  - Nem!!! Nem ezt mondtam!! - ijedtem meg.
  - Pedig nagyon úgy hangzott. - durcizott.
  - Naa, ne lógasd az orrod! - kértem. - Na, de én most megyek a jövendőbeli vődhöz. - kacsintottam jelezve, hogy úgysem hagyom, hogy anyu megtiltsa a Jung Shin-nal való kapcsolatom.
  - Rendben. Add át neki üdvözletem!
 - Átadom. - léptem ki az ajtón.
  "Na, újabb tíz perc séta. Jól átgondoltam én ezt? Kell nekem még a mai nap ennyit sétálni? Nem, hogy haza mennék aludni. De NEM! Nekem most beszélnem kell a párommal!"
Elindultam, beraktam a fülesemet és benyomtam egy AFC albumot. Felszálltam a buszra és kit pillantottam meg? Hát a most már sokszor említett barátom, Jung Sin-t!
  - Szia, hát te? - érdeklődtem.
  - Tőled jövök. Hol voltál? - nyomott egy puszit arcomra, miután leültem.
  - A szüleimnél voltam. De miért voltál nálam?
  -B-beszélni szerettem volna a hajnalról...
  -Beszéljünk. - bólintottam.
  - Ne itt. Gyere át! - kérte a kezemet szorítva, boci szemekkel. Elnevettem magam.
  - Amúgy is odamentem volna.
  A buszon megosztottam vele a fülhallgatómat és együtt hallgattuk. Kedvesem nem értett belőle ugyan semmit, de meghallgatta. Néha azért megkérdezte, hogy egy-két dal miről szól. Ez volt az összes, amit beszéltünk az út alatt. Ami nem volt rövid idő, de legalább megszerettettem vele az egyik kedvenc bandám.
 Mikor lement az album, cseréltünk. Most ő jött. Meghallgattunk pár CNBLUE-t és FT Island-et. Ezek a dalok is tetszettek.
  "Annyira jó, hogy egyezik az ízlésünk."
Szép lassan megérkeztünk az úti célunkhoz és leszálltunk. Jung Shin gentleman módjára lesegített. Gyönyörű késő tavaszi idő volt.
  "A majdnem tavaszi idő gyönyörűsége csak most tűnt fel."
Megálltam a buszmegállóban és hagytam, hogy a nap meleg sugarai simogassák az arcom, majd ránéztem a mellettem álló fiúra.  
 A nap megvilágította mogyoróbarna haját, ami aranybarnára változott. Csak most látszott rajta, hogy valami történt. Szemébe fésült haja eddig nem engedte látszódni az alatta elbújó bal szemét.
A szeme alatt egy lila folt éktelenkedett. Riadtan néztem rá.
  -Mi történt?
  - Hogy érted? Ja, csak lefejeltem másnaposságomban az ajtófélfát.
  -Biztos? - simítottam végig a karján.
  - Biztos. Ha végre befáradnál a lakásba, akkor meg is mutatom, hogy melyik volt az. - fogta meg a kezem.
  Elindultunk, és megint nem szóltunk egymáshoz. 
"Nem szeretem az ilyen perceket., mert ezek azt jelentik, hogy valami nincs rendben..."
Megérkeztünk a dormhoz. Beléptünk az ajtón és párom épp mondani szeretett volna valamit, de Min Hyuk kiáltásaira lettünk figyelmesek.
  -Basszus, mi van? MIN HYUK!! - kiáltotta.
Annyira megijedtünk, minden kiment a fejünkből, amit mondani akartunk egymásnak és úgy ahogy voltunk, cipőstől, kabátostól rohantunk a dobos szobája felé, ahonnan a hangok jöttek. Min Hyuk egyre fájdalmasabban kiáltozott, a maknae berontott a szobába és az ágyon fetrengő fiúhoz rohant.
  -Ju...Jung Shin-ah... -nyögte nehezen.
  - Hyung, mi van? Mi fáj?
  - Áááááh!!!!!!! - üvöltötte.
 "Szörnyű érzés lehet, mikor látod, hogy egy nagyon kedves barátod bajban van és te nem tudsz neki segíteni."
  - Min Ah-yah, hívd a mentőket! GYORSAN! -utasított.
  - Ne... Nem kell.... Jó-jól... vagyok...... - próbálkozott  beteg fiú, de Jung Shin csendre intette, hogy ne mondjon ilyeneket, mikor tisztán látszik rajta, hogy nagy gáz van.
  Előkaptam a telefonom és tárcsáztam. Nem vették fel azonnal, így az aggodalom miatt sírni kezdtem. Mire felvették, remegő hangon tudtam csak elmondani, hogy mi történt.
  -Azt mondták tíz perc és itt vannak.
  -Tíz? Aigoo, haver tarts ki! Vagy nyugodj csak le és próbáld meg elmondani, hogy mi a baj... - küzdött könnyeivel a fiatalabbik. Én is az ágyhoz mentem és megfogtam a szendóvedő fiú kezét.
  - Lázas! Nagyon!!
  -Aissssssh! Le kell valahogy nyomnunk a lázát, amíg ideérnek a mentősök. Menj be a.... fürdőbe és hoz.... hideg vizes törölközőt! - mondta, vagyis kiáltotta szavakat keresve.
  Bementem az említett helységbe, de nem jutott eszembe, hogy hol is vannak a törölközők, hiszen eddig csak azon az ominózus estén voltam itt és még az idegesség is közre játszott. Átkutattam mindent, majd végre találtam egyet, ami Jung Shin nevét viselte. "Remélem, nem baj..."
  -Itt van! - rohantam vissza hozzájuk.
  - Köszi. - Csöngettek. - Maradj itt hyung-gal!
  - Rendben. - mondtam és ő elrohant. Min Hyuk próbált valamennyire lenyugodni, de nagyon nem ment neki. Pár másodperc múlva párom kíséretében 2 mentős és egy orvos jött fel. Azonnal kezelésbe vették betegünket.
 Nem tudták megmondani, hogy mi is pontosan a baj, ezért elvittek minket vele a kórházba. Infúzióra kötötték, mert kiszáradt és fájdalomcsillapítót adtak neki. Ennek hatására eltudta végre mondani, hogy mi is történt. A hasa görcsölt és az orvos egy alapos vizsgálat után azt mondta, hogy vakbélgyulladása van.
  - A láza miatt, ha nem műtjük, nagyon nagy baja is lehet.
  - Felhívom az FNC-t. - vonult félre Jung Shin.
  - Én maradok. - mosolyogtam Min Hyuk-ra.
  - Köszi... Sajnálom.. - nyöszörgött.
  - Mit?
  - Hogy most miattam itt kell lenned és nem tudsz rendesen, nyugodt körülmények között beszélni Jung Shin-ah-val...
  - Ezt hogy érted? - néztem rá értetlenül.
  - Jung Shin-ah fontos dolgot....
  - Felhívtam őket. Yong Hwa hyung-ék is mindjárt jönnek. - jött vissza az említett fiú. - Menedzser-sshi azt mondta, hogy ha azt akarjuk, hogy még sokáig doboljon, akkor hajtsák végre a műtétet. - mondta a dokinak.
  - Rendben. Szólok, hogy készítsék elő a műtőt és keresek magának egy nővért, aki beadja magának a "nevetőszert". - vigyorgott a doki.
 Fura fejjel meredtünk rá. Ő erre csak megvonta a vállát és távozott. Csendben vártuk, hogy vissza jöjjön. Mikor visszajött, egy számomra megdöbbentő hírt is közölt:
  - Az úr már elő van jegyezve egy műtétre.
  - Igen, tudom. - bólintott Min Hyuk. Kérdőn néztem rá.
  - Emiatt és a láza miatt a mostani páciens után maga következik - mondta az orvos.
  - Micsoda? - mormoltam az orrom alatt.
  - Gyere! - húzott ki Jung Shin a folyosóra. - Elmagyarázom.

~Lee Gi Kwang szemszöge

 A "nem fogok balettozni, még ha fizetnek se" elvet követtem egész nap. Lehetetlennek találom azt, hogy fehér harisnyában és tütüben rohangáljak össze-vissza  ilyen felsőtesttel. Láttam már ilyen férfi tütücincéreket, de egyiknek se volt egy kockája se. "Aigoo, tennem kell valamit!"

Ezt fogok én balettozni!

  - Mikor akarod megvenni a harisnyát? - röhögött Jun Hyung.
  - Hahaha, nagyon vicces. Honnan tudsz róla? - kérdeztem, Jun Hyung válaszul Yo Seob-ra mutatott.
  - Te pletykafészeeeeek! - kiabáltam rá és neki estem.
  - Ááááááá! Hagyj békén! Auuu! - visította az áldozatom.
  - Mi folyik itt? - jött be mérgelődve Doo Joon. - Gi Kwang, szállj le Yo Seob-ról!
Jun Hyung a kezébe nyomta a forgatókönyvet.

  - Hahaha! Ez kész!! Pff... - röhögött rajtam. Ahogy hallottam, elvágódott a földön a röhögéstől és a padlót kezdte verni. "Örülök, hogy jól szórakoznak rajtam."
  Mikor kellőképpen megrángattam Yo Seob-ot, a földön fetrengő leaderünkhöz léptem.
  - Ha kiröhögted magad, hyung, akkor talán segíthetnél is. - húztam föl a földről.
  - Mi-miben? - próbált beszélni, ami nem ment olyan könnyen.
  - Át kell íratni a klipet! - ragadtam meg a vállát. - Én nem fogok balettozni!
  - Oké. - nyugodott le. - Menjünk a rendezőhöz.
  - Rendben. - rontottam ki az ajtón. Egyenesen az irodájához mentem.
  - Uram... Elnézést a zavarásért, de a forgató könyvvel van egy kis baj...
  - Na, tényleg? És mi lenne az? - állt fel az asztalától.
  - Itt az áll, hogy balettoznom kéne...
  - Igen, így van. Mi ezzel a probléma?
  - Csak az, hogy én HIP-HOP-BAN DOLGOZOM! - akadtam ki.
  - Kell egy kis változatosság. Így legalább meg tudod mutatni a rajongóidnak, hogy sokoldalú vagy. - mosolygott.
  - De én nem fogok tütüben rohangálni!!! - kiabáltam.
  - Ne emeld fel a hangod! - szidott le. - Ami a tütüt illeti, egy pár óra múlva küldök érted egy kocsit, ami elvisz valahová. - titkolózott. - És most el kell intéznem egy fontos telefont. - fordult el tőlem.
  - Aish!! - üvöltöttem, mikor kiléptem és a falat kezdtem verni. Erre megjelent két biztonsági őr.
  - O-óó! - mondtam, mire megragadtak és vonszolni kezdtek a lakás felé. Rugdalóztam, kiabáltam, harapdáltam a kezüket, mindent csináltam, de nem használt semmi.
  - Engedjetek el! Nem tudjátok, hogy ki vagyok? Azonnal eresszetek el!
A két teher vonat egymásra nézett és csak megvonták a vállukat.
  - Gi kwang! Mire véljem ezt? - lépett ki röhögve Sung Jae a lakásukból.
  - Ne röhögj és formálisan beszélj! Hyung vagyok! - kiáltottam rá.
  - Hát.. ebben a helyzetben előbb vagy dongsaeng. - röhögött tovább. Erre a biztonsági őrök is felnevettek.
  - Haha. Na, ezért még kapsz! - kiáltottam neki, mikor elhaladtunk előtte. Ő nem hagyta abba a röhögést, de visszament a lakásba. Így legalább nem hallottam, hogy nevet.
  A biztonsági vonataim a BEAST lakáshoz ráncigáltak.
  - Gi Kwang! Kölcsön kérhetem a gorilláidat?? - támadott le bociszemekkel Yo Seob, mikor besétáltak velem az ajtón. - Nagyon királyok!!
  - Ők nem gorillák, és nem is az enyémek, csak hazakísértek. - mondtam, mikor letettek a földre és kimentek.
  - Mi volt ez? - értetlenkedett Doo Joon, mikor kijött az előszobába.
  - Hát, amikor kijöttem az irodából dúltam-fúltam mérgembe, és ők úgy ítélték meg, hogy rendbontásra készülök.
  - Aha, de gondolj bele, mi lett volna, ha meglát valaki!
  - Nyugi! Nem látott meg sen... - megcsörrent a telefonom. - Haló?
  - Szia, figyi ráérsz ma? - hallottam egy lány reszkető hangját.
  - Szia... Ööö... Mi van? Miért ilyen a hangod?
  - Ki az? - kérdezte az összes srác a szobában.
  - Na Eun. - tátogtam. A telefonból nem jött hang. - Na Eun! Itt vagy? Haló?
  - Ja, igen. Itt vagyok. Szóval ráérsz ma? - jött a válasz.
  - Igazából csak pár óráig, mert utána el kell mennem.
  - Hova?
  - Nem t'om. Titkolóznak.
  - Hát, akkor mindegy. Szia.
  - Ne tedd le! - kiáltottam, de lerakta.
  - Ez mi volt? - meredtek rám.
  - Fogalmam sincs. A hangja... remegett. És vékonyabb volt a szokottnál.... és ez a minden ok nélküli telefon lecsapás... Mi.. Mi van? Csak nem?! - kaptam fel a fejem és elrohantam.