- Ezt csinálta volna? Ez nem rá vall, hogy csakúgy lealázza a legjobb haverját. – akadt ki Yong Hwa.
"Nem mondtam el, hogy igazából rajtam vesztek össze… de erőt kellett vennem magamon."
- Yong Hwa… tulajdonképpen…. nem csakúgy támadta le… Miattam vesztek össze…. – vallottam be halkan.
- Miattad? Akkor azért…
- Igen, miattam. Gi Kwang-nak ötezer év múlva leesett, hogy belém van zúgva; én akkor már együtt voltam Jung Shin-nal. Meglátott minket együtt a kórházban és elborult az agya. Aztán mikor összevesztünk a maknae-tekkel a hazugsága miatt, kapva az alkalmon, bevallotta nekem. Ekkor adtam neki egy utolsó esélyt, de közben becsajozott. Ezért nem értem, miért csinálja ezt. A barátnőjét meg elméletileg szereti. A buliban bekattant és hirtelen nagyon kellettem neki… biztos történt valami… Így bedobta az egóját és be akarta bizonyítani, hogy vele jobban járok…. – fejeztem be a mesémet.
- És most mi történt? Mert a kis drágánknak csak a csitítgatásait hallottuk.
- Most közöltem vele, hogy…
- Hogy Gi Kwangot szereted? – vágott közbe Jong Hyun.
- Mi? Dehogyis! Nem, csak, hogy nem lehetek végig a kiránduláson csak két napot. Én meg az érted való aggódásom miatt – néztem Min Hyuk-ra.
- Persze! Fogd csak a betegre!
- Mindegy. Szóval sok dolog kavargott a fejemben, sok minden történt és hamar fölkaptam a vizet és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amiket nem kellett volna. Ezt akartam volna tisztázni vele, de NEM HAGYTATOK!
- Óhh… Akkor most mi lesz? Szólj, ha segíthetünk!
- Nah, elmondtam, most már boldogok vagytok?
- Hogy lennénk már boldogok, mikor ti balhéztok? Mi most legbelül sírunk. – mondta Yong Hwa. – Hyukkie mikor műtenek? – fordult a doboshoz.
- Most. – jött be az orvos. – Pár perc múlva végeznek a mostani pácienssel és egyből visznek is le. Kitartás!
- Fel kell hívni Jung Shin-t! – pattant föl Yong Hwa és elvonult telefonálni. Ahogy hallottam egyből felvette neki és megbeszélték, hogy maximum két perce van, hogy ideérjen. Lerakta a telefont és leült Min Hyuk mellé az ágyra, aki sírt.
- Hyukkie, tarts ki és ne félj! A legjobb orvosok látnak el. Amikor visszahoznak, mi itt fogunk várni, jó? Csak nyugodj meg! – nyomott egy „apai puszit” a homlokára. Ez elég furán nézett ki. A döbbenet Jong Hyun arcára is kiült, mert Yong Hwa értetlenül nézett ránk.
- Mi van? Én töltöm be a szerető apa szerepét ebben a bandában. Nem adhatok puszit nyugtatásképp? – pislogott. A döbbent gitárossal egymásra néztünk.
- De olyankor nem szokás becsukni a szemet! És nem ilyen LASSAN adjuk! – mondtuk egyszerre.
Min Hyuk erre végre elnevette magát, a leader pedig elpirult.
- Most elrontottátok a pillanatot! – durcázott.
- Hyung, ne itt melegedj! – lökte le az ágyról a kis dobos.
- Nem melegedtem! Én csak meg akartalak nyugtatni! És különben is, ha meleg lennék, nem a Min Hyuk féle fiúk érdekelnének. Ő túl cuki hozzám. – nevetett magán és mi is elnevettük magunkat. Nem sokkal ez után Jung Shin is megérkezett.
- Ő mit keres még itt? – mutatott rám.
"Nem mondtam el, hogy igazából rajtam vesztek össze… de erőt kellett vennem magamon."
- Yong Hwa… tulajdonképpen…. nem csakúgy támadta le… Miattam vesztek össze…. – vallottam be halkan.
- Miattad? Akkor azért…
- Igen, miattam. Gi Kwang-nak ötezer év múlva leesett, hogy belém van zúgva; én akkor már együtt voltam Jung Shin-nal. Meglátott minket együtt a kórházban és elborult az agya. Aztán mikor összevesztünk a maknae-tekkel a hazugsága miatt, kapva az alkalmon, bevallotta nekem. Ekkor adtam neki egy utolsó esélyt, de közben becsajozott. Ezért nem értem, miért csinálja ezt. A barátnőjét meg elméletileg szereti. A buliban bekattant és hirtelen nagyon kellettem neki… biztos történt valami… Így bedobta az egóját és be akarta bizonyítani, hogy vele jobban járok…. – fejeztem be a mesémet.
- És most mi történt? Mert a kis drágánknak csak a csitítgatásait hallottuk.
- Most közöltem vele, hogy…
- Hogy Gi Kwangot szereted? – vágott közbe Jong Hyun.
- Mi? Dehogyis! Nem, csak, hogy nem lehetek végig a kiránduláson csak két napot. Én meg az érted való aggódásom miatt – néztem Min Hyuk-ra.
- Persze! Fogd csak a betegre!
- Mindegy. Szóval sok dolog kavargott a fejemben, sok minden történt és hamar fölkaptam a vizet és olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amiket nem kellett volna. Ezt akartam volna tisztázni vele, de NEM HAGYTATOK!
- Óhh… Akkor most mi lesz? Szólj, ha segíthetünk!
- Nah, elmondtam, most már boldogok vagytok?
- Hogy lennénk már boldogok, mikor ti balhéztok? Mi most legbelül sírunk. – mondta Yong Hwa. – Hyukkie mikor műtenek? – fordult a doboshoz.
- Most. – jött be az orvos. – Pár perc múlva végeznek a mostani pácienssel és egyből visznek is le. Kitartás!
- Fel kell hívni Jung Shin-t! – pattant föl Yong Hwa és elvonult telefonálni. Ahogy hallottam egyből felvette neki és megbeszélték, hogy maximum két perce van, hogy ideérjen. Lerakta a telefont és leült Min Hyuk mellé az ágyra, aki sírt.
- Hyukkie, tarts ki és ne félj! A legjobb orvosok látnak el. Amikor visszahoznak, mi itt fogunk várni, jó? Csak nyugodj meg! – nyomott egy „apai puszit” a homlokára. Ez elég furán nézett ki. A döbbenet Jong Hyun arcára is kiült, mert Yong Hwa értetlenül nézett ránk.
- Mi van? Én töltöm be a szerető apa szerepét ebben a bandában. Nem adhatok puszit nyugtatásképp? – pislogott. A döbbent gitárossal egymásra néztünk.
- De olyankor nem szokás becsukni a szemet! És nem ilyen LASSAN adjuk! – mondtuk egyszerre.
Min Hyuk erre végre elnevette magát, a leader pedig elpirult.
- Most elrontottátok a pillanatot! – durcázott.
- Hyung, ne itt melegedj! – lökte le az ágyról a kis dobos.
- Nem melegedtem! Én csak meg akartalak nyugtatni! És különben is, ha meleg lennék, nem a Min Hyuk féle fiúk érdekelnének. Ő túl cuki hozzám. – nevetett magán és mi is elnevettük magunkat. Nem sokkal ez után Jung Shin is megérkezett.
- Ő mit keres még itt? – mutatott rám.
~ Lee Gi Kwang szemszöge
„A volt legjobb haverommal ülök egy étteremben és békét szeretnék kötni…”- Hogy tudtál 1, 2, 3… 6 kehely fagyit megenni ennyi idő alatt? – csodálkoztam.
- Mit tudom én?! Csak jöttek maguktól… - bambult el.
-Föld hívja Jung Shin-t! – lengettem előtte a kezem.
- Ja, itt vagyok. Amúgy ez tök jó, hogy még nincs nyár és már adnak fagyit! – lelkendezett.
- Hülye! Jövő héten nyár van. – veregettem vállba.
- Akkor azért adtak! – csettintett ujjával. – De lényegtelen, IMÁDOM A FAGYIT! – mondta, mint egy ötéves.
- Látom. Na, szóval megbocsájtasz? – néztem rá.
- Ha elfelejted Min Ah-t! – nézett mélyen a szemembe.
- Mit akarsz még tőle? Hát nem fogod fel, hogy mit művelt? Soha nem veszekedtünk! Fagyit se ettél még ennyit egyszerre… Mi az a piros folt? – mutattam arcára. – Verekedtél???
- Dehogyis! Este részegségemben és szomorúságomban… megfejeltem párszor a falat… - suttogta.
- Sajnálom! És most? Hogy vagy? Hallottam a veszekedést.
- Hát azt… Azt mondta leszrződtet és nem találkozunk többet.. és hogy nem járhatok koncertezni… Kiabált velem… 4 éve másodszor… - mondta gyermek lelkű barátom. – Áh, hogy tehette ezt?Mit ártottam neki? Tudod mit? Megváltoztatom a feltételem: nyugodtan legyél vele, csak mikor veled vagyok ő ne legyen ott. Rendben?
- Akkor… most szakítani akarsz vele? – pislogtam.
- Igen… - könnyezett be. – Bocs, telefonom van! – vonult félre. Eltöprengtem.
„Szegényt 1-2 szóval így befolyásolni lehet…? Jobban kell rá vigyáznom!”
- Yong Hwa hívott, Hyukkiet most fogják műteni… Vissza kell mennem. Te is jössz? – nézett rám idegesen és a könnyes szeméből két nagy könnycsepp hullott alá.
- Elkísérlek, de nem maradok ott. Dolgom van.
- Oké. – törölte le a könnyeit és elindultunk. Mikor a kórház elé értünk elköszöntem és elváltak útjaink.
-Hyung! Az igazgató keresett! – rohant felém Hyun Sik.
-Mikor? Hol van most? – ragadtam meg.
- Asszem visszament az irodájába. de nagyon ideges volt…
- Gondolom… - mondtam és futottam is az említett irányba. – Elnézést kérek, egy barátommal találkoztam.
- Hát most öt perced van, hogy átöltözz és elindulj. Mert el fogsz késni. Nyomás! – utasított.
„De mit vegyek fel? És egyáltalán hova megyünk? Aish! Mindegy! Felveszek egy lazább, de elegáns szmokingot meg egy farmert aztán kész!” Felöltöztem, majd lementem a kocsihoz.
Sötétített ablakain se ki, se be nem lehetett látni.
„Na jó, akkor most zacskót húznak a fejemre és túsz leszek? Fuh, csak érjünk már oda!”
Egy félórás utazás után megérkeztünk a helyszínre: Színház. „Hálleluja..!”
Az ajtóra felfüggesztett plakátra néztem:
- Ki lehet ez a srác a főszerepben? Mintha már láttam volna… Ajusshi! Ki ez a fiú?
- A Nemzeti Balett egyik legjobb táncosa. – mondta.
- Balett?? Mit keresek én itt?? – ragadtam meg a telefonom. – Doo Joon hyung! Hozz haza!
„- Hol vagy?”
- Balett előadáson…
„-Pff, akkor ott is maradsz! Jó szórakozást!” – tette le a telefont.
„Fhuuuh, ha végre haza jutok én esküszöm, hogy leütöm!!”
Bevonszoltam magam a nézőtérre és elfoglaltam a menedzserem mellett foglalt helyemet, aki már várt rám.
- Hol a fenében voltál? Egy perc és kezdődik,! – szidott le.
- Egy perc és én sehol nem leszek.
- Dehogynem! – rántott vissza a székbe. – És élvezni fogod!
- Mit? Azt, hogy pár hülye gyerek… - kezdtem kiabálni, mire lekapcsolódtak és kezdődött az előadás.
- Mielőtt elkezdenénk, kérjük, hadd mutassuk be önöknek az új csillagpárunkat: Son Na Eunt és Kim Jong Sunt! – mondta egy hang a hangszóróból. „Én azt hittem, Na Eun neve ritka… ezek szerint mégse..”
Ekkor felszaladt a színpadra egy lány egy fiúval kézen fogva. A srác volt a plakátról. Úgy helyezkedtem, hogy jobban lássak.
„Várjunk csak! Az a lány…. az a lány Na Eun… mármint akit ismerek… akit szeretek… A fiú meg… Mégis mi a franc folyik itt??”
Ki akartam osonni, de a két jól ismert gorilla mellettem termett
- Most miattatok végig kell néznem ezt a nyáladzást! – vetettem oda nekik, szinte köpködve a szavakat.
El kezdtem gondolkodni, de a hangos zene megzavart.
„Majd a „show” után rendet rakok a fejemben, addig is… A tánc az tánc. Nyugodtan nézhetem, hisz nem én vagyok ott és röhöghetek rajtuk…”
