Heringjárat (OS)

  Egy kis kivétel. Tudom, hogy a blog neve Kpop With Me Forever, és most mégis egy ulzzangos one shottal jövök. Remélem nem gond, ha nem csak kpop idolokkal olvashattok! Jó szórakozást ehhez a történethez is!! :D

Hatalmas táskákkal megrakottan várom a buszomat, ami elméletileg elvisz engem a suliig. Hála az égnek, hamar megérkezik, már majdnem leszakadt a vállam.
  Megáll a busz, kinyílik az ajtó és leszáll vagy 20 ezer ember. A sofőr türelmetlenül várja, hogy végre felszálljak és indulhasson. Mielőtt becsukhatná az ajtót előttem, gyorsan fellépek a lépcsőn. Kényelmesen elhelyezkedek és elindulunk.
   A következő állomáson a nem rég leszállt 20 ezer ember helyébe most 40 ezer száll fel. Nem értem, miért mindenki ide akar felszállni, ha mögöttünk jön egy ugyanolyan busz...
A falhoz nyomódok egy fiúval szemben. A hely egyre kissebb lesz közöttünk, ahogy egyre több ember tolong befelé a járműbe. Végül egy kövérkés úr lök rajtunk egy nagyot. Ráesek a fiúra, akinek az ajkai pont az én szám magasságában vannak. Elfogy az az egy négyzet miliméternyi hely is közöttünk és ajkaink egymáshoz érnek.
Az első csókom egy buszon egy ismeretlen fiúval.
  - Jaj bocsáss meg! - próbálom magam egy kicsit távolabb tolni tőle.
  - Nem tehetsz róla. Az úr ülőgumói túl nagyok egy heringjárathoz. - nevet. - Park Hyung Seok vagyok és...
  - Elloptad az első csókom! - mondom kicsit csalódottan.
  - Ha ez megnyugtat: te is az enyémet. - mosolyog rám.
  - Ohh... Én Min Ji Hye vagyok. - mutatkozok be.
  - Hova tartasz ekkora táskákkal? - érdeklődik.
  - Iskolába... de nem tudom, hogy fogok tudni leszállni.
  - Bízd csak rám! - kacsint nagy szemével, amik csak most tünnek fel nekem.
Bemondják a következő megállót és nagy nehezen megnyomatom  valakivel a leszállás jelzőt.
 A busz lassít, a csóktolvajomra nézek amolyan "Na most mi lesz?" fejjel, mire elkapja az egyik táskám, másik kezével a csuklómnál fogva húz fel az ülésről és az embertömegen keresztül rángat az ajtóhoz. Nagyon aranyos, ahogy erősen fogja a kezem, nehogy elvesszek a sok ember között.

 Fogalmam sincs hogyan, de végül lekerülünk a buszról, visszaadja a táskám, csuklómat viszont nem engedi el. Kérdő szemekkel ránézek, ő elmosolyodik, majd magához húz és átölel.
  - Remélem kárpótolni tudtam a csók lopásom. -mondja a hajamat símogatva.
Eltolom magam tőle és jobban szemügyre veszem.
Hatalmas szemek, csodálatosan szép arc, tetkó a mellkasán...
  - Teljesen! - mondom és nyakába bújok. A szívünk egyszerre dobog és nagyon gyorsan.
 Elengedjük egymást, majd a táskámat úrja elveszi és kézen fogva indulunk meg a sulimhoz...