Fel voltak állítva a lámpák és a háttér is a helyén volt. Szóval minden készen állt, csak a BEAST-re vártunk, hogy megérkezzen. 10 perc várakozás után meg is érkeztek. El kezdtük az első jelenet próbáját (külön-külön próbáltuk és vettük fel a részeket). Felálltam a székemből és elindultam az extra magas sarkú cipőmben. Lépkedtem a kábelek-zsinórok-vezetékek között és......
Volt Min Ah, nincs Min Ah.
Át estem az egyik lámpa zsinórján és a lámpa állvány felborult.
Ráadásul rám! Mindenki abbahagyta amit csinál és oda rohant hozzám. Először Du Jun ért oda. Kérdezte, hogy fel tudok-e állni. Nem tudtam. Megpróbáltak talpra állítani, de összecsuklott a lábam. Mindenki megrémült és azonnal hívták a mentőket. A mentősök bevittek a kórházba és megvizsgáltak. Bevittek a kórterembe, azt mondták kificamodott a bokám és, hogy egy kis agyrázkódást kaptam, de pár napig bent tartanak a kórházban megfigyelésre. Azt hittem elbőgöm magam! Ha itt tartanak, nem tudják megcsinálni a klipet és nem tudok ott lenni, amikor Jung Shin elutazik.
A rendező, a menedzser és a producer bejöttek hozzám a szobámba és közölték, hogy nincsen semmit baj, majd azokat a részeket veszik fel, amiben nem vagyok benne. Jobbulást kívántak és kimentek. Utánuk rögtön bejöttek Du Jun-ék.
-Ajj! Én is annyira utálom ezeket a zsinórokat. Teljesen olyanok, mint a kígyók!Rálépsz és nem engedi el a lábad. Egyszer én estem el bennük és majdnem eltörött a kezem. Azóta úgy lépkedek közöttük mint egy gólya. Felhúzom a térdem és messze ellépek tőlük. -mondta Yo Seob elsőként.
Ezer hála ennek a zabagépnek, amiért megnevettetett.
A szüleim is jöttek meglátogatni. Ekkor a fiúk kimentek a szobából.
-Mi az? Már kórházban is fiúzol?? -kérte számon apa.
-Nem, dehogy is! Ők a BEAST! Velük dolgozom a CUBE-ban. -magyaráztam. -Mi az, hogy "is"?? -"talán látta a csókunkat Jung Shin-nel??"
Erre mindketten elnevettük magunkat. Jó volt újra látni őket és így megfeledkeztem a fájdalomról.
-Jung Shin? -kérdeztem.
-Amióta eljöttél otthonról, nem láttuk. -mondta anya.
-Holnap után utazik és nem lehetek ott! -sóhajtottam.
-Hova is? -kérdezte apa.
-Ha jól tudom Tokióba. -válaszoltam.
-Jaj, Min Ah drágám! Az egyetlen ember, aki mindenkinél jobban ismer és az egyetlen barátod is elmegy! -szomorkodott anya.
Ez után hallgattunk. A csöndet egy doktor törte meg, és közölte, hogy megszeretnének vizsgálni. Így anyáéknak menniük kellett. Elköszöntünk egymástól és el is mentek.
Megvizsgált az orvos és rögtön ki is ment az ajtón. Egyedül maradtam. Jung Shin holnap után utazik, én meg itt fekszem a kórház egyik ágyában, kificamodott bokával.
"Ááááh!! Ha nem engednek el holnap, akkor meg fogok szökni." Ezt nem gondoltam komolyan. Hogy lehet megszökni egy kórházból?? De tenni fogok azért, hogy elengedjenek.
-Bejöhetek? -jött egy ismerős hang az ajtó felől. Automatikusan "igen!"-t mondtam. Kár volt.
Nem kis meglepetésemre Gi Kwang lépett be az ajtón.
-Azta! Nem is tudtam, hogy érdekel mi van a Félvérrel! -mondtam szemrehányóan.
-Mi van?? Miről beszélsz?? Milyen "Félvér"?? -értetlenkedett.
-Amnéziában szenvedsz?? Mert akkor szólok az egyik orvosnak és ide feküdhetsz a mellettem lévő ágyba. Ja, nem. Te nem akarsz egy ilyen mellett lenni, mint én! -aláztam. -Emlékezz csak vissza, mit mondtál Hyun Sik-éknek a múltkor! -kiabáltam rá és egy ápoló nő jött be, hogy ne kiabáljunk, mert más pihenni szeretne. Motyogtunk egy "Elnézést!" félét, aztán az ápolónő kiment.
-Honnan tudsz erről?? Hyun Seung mondta? Tényleg! Láttam jól el vagytok...
-Ne tereld a szót Gi Kwang! A saját fülemmel hallottam. -mondtam a szemébe nézve. -Hogy mondhattál ilyet?? -akadtam ki teljesen.
-Te ezt nem értheted! -rázta a fejét.
-Mit, azt, hogy végig hazudtál nekem?? Miért nem tudtad már az elején elmondani, hogy nem bírsz?? -küszködtem a könnyeimmel. -Miattad szegény Jung Shin vállán kellett sírnom! De ezt miért is mondom el neked, úgy sem érdekel és te sem mondasz el semmit! -itt már zokogtam.
-Figyelj! Sajnálom! Tudod? Nagyon sajnálom! De... Ne itt beszéljük ezt meg, oké? -nézett rám aggódóan. Leült mellém az ágyra.
-Menj innen! -lökdöstem a meglévő erőmmel le az ágyról, de ő csak szomorú mosollyal ült az ágyamon és nem mozdult.
-Ne izgasd fel magad, mert még nagyobb kárt teszel magadban és nem mehetsz haza! Pihenned kell! -fogtam meg a vállam és lefektetett a párnára.
Sírtam, a könnyeim patakokban folytak.
-Az előbb azt mondtad, Jung Shin vállán sírtál?? -kérdezte.
-Igen, ő az egyetlen igaz barátom!
-Akkor azért mondta...-gondolkodott hangosan.
-Mit? -törölgettem a könnyeim.
-Semmit.
-Már megint hazudsz! -förmedtem rá.
-Na jó! Azt mondta, hogy ha ennél is jobban megbántalak, akkor búcsút mondhatok neked és neki is. De ekkor még nem tudtam miért mondja ezt. -adta be a derekát.
-Ooh. De hogy érted azt, hogy azt mondta neked, "neki"?? -kérdeztem. -Ti ismeritek egymást??
-Igen, a múltkor bandázunk és amikor szóba jöttél, nem mondott semmit és nem sokkal utána el is ment. Este meg azt mondta, hogy ne merjelek még egyszer megbántani. Hát, kb. ennyi. -mondta.
Bejött egy ápolónő és mondta, hogy vége a látogatási időnek, így Gi Kwang nak mennie kellett. Még egy utolsót mosolygott, majd barátságosan összeborzolta a hajam és elment.
Újra egyedül maradtam a gondolataimmal.
"Jung Shin képes volt ott hagyni a celeb haverjait miattam?? És a csók?? Akkor ez nem csak úgy megtörtént, hanem jelentett is valamit?? Megfenyegette az érdekemben Gi Kwang-ot?? És egyáltalán honnan ismerik egymást?? Vagy mióta?? Vagy minek a kapcsán??"
Ahogy gondolkodtam, felcsörrent a telefonom.
-Szia! -szóltam bele.
-Szia! Hogy érzed magad? Hallottam kórházba kerültél. Minden rendben?
-Jung Shin! Épp rád gondoltam!
-Ennek örülök.- mondta.
-Képzeld! Ma egyedül maradtam Gi Kwang-gal és számon kértem. -kezdtem az élmény beszámolóm.
-Hm..
-Azt nem mondta meg, hogy miért mondta ezt, de valami mást igen...
-Hogy szeret?? -dramatizálta a helyzetet.
-Azt, hogy ismeritek egymást. -hagytam figyelmen kívül a beszólását.
-Valóban.
-Azt mondta megfenyegetted és hogy amikor bandáztatok, szóba jöttem, te hallgattál, majd nem sokkal később elmentél.
-Igen, ez így történt.
-Akkor jöttél hozzám. És gondolom nem tudtad, hogy tudom, mit mondott Gi Kwang, ezért nem is mondtad el, hogy ismeritek egymást. De... a csók... változtatott a nézeteimen!
-Igen. Az a csók... Először csak feszültségoldónak indult, de amikor megtörtént... Nos, nekem is változtatott a "nézeteimen". -mondta őszintén.
-Köszönöm! Szeretnék megköszönni mindent,amit értem tettél.
-Nincs mit. -lépett be az ajtón Jung Shin.
-Te mit keresel itt?? Már vége a látogatási időnek...
-Itt dolgozik az egyik haverom. -vonta meg a vállát.
-Jaa! És a haverod nem akarja elárulni, hogy mikor engednek haza??
-Nem. -sóhajtott.
-Tudod, nagyon örülök, hogy most itt vagy!
-Én is. Vagyis annak, hogy veled vagyok. -nevetett, aztán leült mellém az ágyamra.
-Most akkor mi van? Most mi... együt...
-Nem tudom. Ha szeretnéd, akkor igen. -mosolygott.
-Szeretném, hát persze, hogy szeretném, de holnap után utazol és mi lesz velem nélküled??
-Ó! Tényleg, ezt el is felejtettem. Nem utazok el. Itt maradok a kirándulás végéig, aztán majd meglátjuk mi lesz!
-Jaj, de jó! -ugrottam a nyakába. Ő is átölelt és nyomott egy puszit a homlokomra. Ez után még sokáig beszélgettünk, aztán elnyomott az álom.
~Lee Gi Kwang szemszöge
Nagyon megbántam, azt amit mondtam Min Ah-ra. Nem akartam megbántani, csak kiszaladt a számon.
Most, hogy kórházban van a próbák olyan üresek, mint az előtt, hogy Min Ah idejött. A srácok is hiányolták. Yo Seob már tiszta depressziós volt, mert nem nevettünk a viccein. Nem nevettünk, mert azzal voltunk elfoglalva, hogy Min Ah-ért szurkoljunk.
"Nincs komoly baja, de az agyrázkódásból bármi lehet és a tegnapi veszekedésünk után, ha nagyon felidegesítette magát, akkor... Nem, nem engedem"
Inkább elmentem hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése