23. My life

Hazafelé Seung Yeon nem kérdezősködött. Azt hiszem megértette, hogy ezek a dolgok igenis komolyak. Kitettek a CUBE-nál és amilyen halkan csak tudtam, felrohantam a lakásomhoz. Ez a péntek szörnyen kezdődött.

 „Nem csoda… péntek 13-a van.”

Eddig nagyon szomorú és dühítő dolgok történtek. De amik ezek után jöttek…

 Szerencsére nem találkoztam senkivel, így egyből lefeküdtem.

Reggel arra ébredtem, hogy csengetnek. Kómásan az ajtóhoz léptem, kinéztem a kukucskálón és azonnal kinyitottam az ajtót.

   - Min Ah drágám! - jött be anyu piros szemekkel.

  -  Mi… Mi az? – néztem rá kétségbeesetten.

  - A nagyi… Kórházba került! – Ettől a kijelentéstől féltem a legjobban kiskorom óta.

  - Melyik?

  - A magyarországi… - gördült le egy könnycsepp az arcán.

 „Nem! Csak ő ne! Ennél rosszabb dolog nem is történhetne az utazás előtt.”

Az én arcomon is gyülekeztek a könnyek.

  - És most mi lesz? - kérdeztem.

  - Hát… Éppen emiatt jöttem… Apáddal elutazunk hozzá, te meg, mivel jövő héten kirándulás van, itt maradsz.

  - De én…

  - Tudom, hogy mennyire szereted és, hogy mennyit jelent neked, de nem jöhetsz. Jung Shin-nak is szólok, hogy vigyázzon rád. Bár gondolom úgy is mindig együtt lesztek, így ez nem lesz nagy kérés tőle.

  - De én menni akarok!! – sírtam és lerogytam a földre. Anyu felsegített a földről, letörölte a könnyeimet és mélyen a szemembe nézett. Mielőtt bármit is mondhatott volna, muszáj volt megkérdeznem:

  - Honnan tudtad?

  - Mit?

  - Hát, hogy én és Jung Shin… Tudod…

  - Együtt vagytok?? – kerekedett el a szeme. - Tényleg??

  - Nem tudtad? De hát az előbb, ahogy mondtad…

  - Csak azt értettem ez alatt, hogy vele vagy csak igazán jóban a suliból és így biztos vele töltöd ezt a hetet. De ha már egy pár vagytok… Mióta?

  - Nem sokkal a CUBE-hoz kerülésem után történt valami, ami miatt nagyon szomorú lettem és ő ott volt nekem. Meg a korházban is… Aztán utána… - próbáltam magyarázni.

Anyu arcán semmi sem tükröződött az érzelmeiből. Emiatt egy kicsit meg is ijedtem.

  - De most neki is nehéz pillanatai vannak, így úgy gondolom, nem lesz valami boldog ez az utazás.

  - Értem. Hát… nem tudom meddig fajultak a dolgok, de azt hittem, kibírod koreai barát nélkül.

  - Miért mondod ezt? Ha már egyszer itt élek, nem szeretnék egyedül meghalni. Különben is, azt hittem kedveled Jung Shin - t, akkor mégis miért mondod ezt?  Nem értem ezt az egészet.

  - Mindegy. Majd később rájössz. Na, de a lényeg, hogy holnap utazunk, és ha valami baj van, akkor menj apád szüleihez.

  - Lekísérhetlek a repülőtérre? – kérdeztem, mint egy kisgyerek.

  - Persze, majd felszólunk. – mondta.

  - Amúgy, mi a baja?

  - A papa azt mondta, hogy szívinfarktusa volt.

  - Jaj, ne! – kiáltottam és hirtelen felindulásomból megöleltem anyut. Visszaölelt és a hátamat simogatta. Ezután mennie kellett pakolni, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

  „A nagyi kórházban, én meg élvezzem a kirándulást az egyik legszebb szigeten azzal a tudattal, hogy sehogy sem tudok neki segíteni?”

Egy stáb tag jött be.

  - Park Min Ah, az igazgató hívat. - mondta.

„Az igazgató? Engem? Na, most mi lesz?

  - Rendben, megyek.

Elindultam az iroda felé, de útközben összefutottam Yo Seob - bal.

  - Szia! De rég láttalak! – ugrott a nyakamba.

  - Két napja… - mondtam kedvetlenül.

  - Hova mész? Arra az igazgatói van.

  - Igen, tudom. Oda tartok. – hajtottam le a fejem.

  - Omo! Vajon mit akarhat? Remélem, nem küldenek el.

  - Pedig szerintem azért. Már kész a klip és nem maradhatok itt örökre. Nem vagyok énekes.

  - Hát, ha az is lesz, ne szakítsuk meg a kapcsolatot. És ha pakolsz, akkor szólj és hozok kaját. – Ezen akaratlanul is elnevettem magam. Maradtam volna még, de nem várathattam meg a munkáltatóm.

Gyors léptekkel haladtam, majd az ajtó előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt és lenyomtam a kilincset.

A 40-es éveiben járó férfi éppen telefonált, így nem mentem beljebb.

  - Gyere be, ne állj ott! - invitált be.

  - Rendben. – léptem közelebb és leültem az asztala elé helyezett székre. Letette a telefont és a tárgyra tért. Mint azt sejtettem, azért hívott, mert nem maradhatok itt úgy, hogy semmi dolgom.

  - De, ha úgy gondolja, akkor maradhat, csak akkor magának is meg kell kötnie egy szerződést.

  - Értem. Mi áll abban a szerződésben? – kérdeztem.

  - Az, hogy csatlakoznia kell egy lány bandához. Továbbá pár évig gyakornoknak kell lennie, így abba kell hagynia a tanulmányait. Aztán, ha bírja energiával és befut a banda, és beindult a karriere, akkor folytathatja az iskolát.

  „Pár év…”

  - De én nem tudok énekelni, se táncolni… Ebben a klipben sem volt…

  - Áh! Ami a klipet illeti… Lesz egy bónusz videó a srácok albumában. Elvállalja?

  - Persze, de nekem a jövő héten az iskolával el kell utaznom…

  - Nem utazik. – vágta rá.

  - Mi??

  - Szólok az iskolának, hogy nem megy.

  - De ezt az utazást miattam nyerték!! – kezdtem kiakadni.

  - Akkor ez esetben maximum 2 napra elengedhetem. És most NAGYON engedékeny voltam.

  - És ha nem vállalom el?

  - Azt nem teheti. Amikor idejött, aláírt egy szerződést, amiben az állt, hogy az albumban szereplő klip (ek)ben játszik. – vette elő az aláírt papírt.

  „Hoppá! Hát azt az „(ek)”-et nem vettem észre.”

  - Nos, akkor a gyakornokságon még gondolkozom. – mondtam, felálltam és távoztam. Ezután visszamentem a lakásomba, felkaptam a táskám és rohantam anyáékhoz.

~Lee Gi Kwang szemszöge~

Hát abból, hogy lefekszek aludni, semmi sem lett. Du Jun nem hagyott békén a szidalmazásával.

  - Nem hiszem el! Még egy diszkóba se lehet úgy elengedni, hogy ne csinálj semmit. Mit képzeltél? Csak úgy eltűnhetsz? Legalább Jun Hyung-ot értesíthetted volna.

  - Hagyjál már! Jung Shin-nal balhéztam… - haraptam el a mondatom végét.

  - Balhéztál? De még sose volt gáz köztetek.

  - Hát most volt. És Min Ah is benne volt a dolgokban.

  - Te egy akkora barom vagy!! – szállt be a vitába Jun Hyung. – Ott van az a csaj az APink-ből. Mi a fenét akarsz még? A múltkor azt mondtad, hogy már letettél róla. Akkor meg?

  - De én egy szóval sem…

  - Figyi: Te + Min Ah + Jung Shin = csak ez lehet.

 - Jó, igen, az volt. És? Foglalkozzatok magatokkal, engem meg hagyjatok aludni! – morogtam rájuk.

Du Jun-ék megszeppentek. Lehunytam a szemem és elaludtam.

 Alig két órát tudtam csak aludni és felkeltem. A többiek még nagyban aludtak, nem akartam felkelteni őket, ezért csendben a konyhánkba mentem. Csináltam egy kávét, hogy ha már fent vagyok, akkor legalább legyek friss. Nem bírtam megmaradni egy helyben, így átmentem a konditerembe. Erősítettem egyet, majd átmentem a táncterembe. Benyomtam a lejátszót és táncolni kezdtem.

  "Imádom a táncot. Talán jobban is, mint az éneklést. Mondjuk tánc közben lehet énekelni.... Mindegy. Ha táncolok semmi nem tud érdekelni, csak a ritmus. A hip-hop az én műfajom. Ebben nőttem fel. Ha nem táncolhatnék, az olyan lenne, mintha nem lélegezhetnék."

 Megállás nélkül táncoltam. Táncoltam, forogtam, elestem, felálltam, tovább táncoltam...

  "A tánccal kitudom adni az összes felgyülemlett érzésemet. A haragot, boldogságot, szomorúságot, féltékenységet... Ilyenkor nem létezik éjjel vagy nappal. Nem létezik az idő. Csak én és a zene. Sokszor a tánccal jobban ki tudom magam fejezni, ha valaki erősen koncentrál a koreográfiámra, akkor könnyen meg tudja fejteni, hogy éppen mi is van bennem. A tánc mondhatni a feleségem, a zene pedig a pap, aki összead minket."

 A zeneszámok váltogatták egymást. A stílusuk is velük változott. Már vagy tíz szám lement és én rendíthetetlenül táncoltam.

  - Nyugi van! - kiáltott rám valaki az ajtóból.

  - Jun Hyung hyung! - fordultam felé.

  - Na, nyugodj le, felejtsd el Jung Shin-t és végre foglalkozz magaddal is! Az utóbbi napokban csak Min Ah, Jung Shin és Na Eun körül forogtál. Hagyd ezt abba. Tönkre fogod magad így tenni, ha folyton táncolsz az alap 6 órán kívül.

  - Most mi van? Szeretek táncolni...

  - Igen, és ha bajod van akkor is csinálod.

  - Dehogy is! - Vagyis de...

  - De igen. Most is azt csinálod. Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ne udjam, hogyan engeded ki a fájdalmakat.

  - Jó. - kapcsoltam ki a lejátszót. - Akkor mit csináljak?

  - Hát... Péntek van... Nézd át a bónuszvideó forgató könyvét.

  - Már meg van? - csodálkoztam.

  - Aha. Futás, aztán olvasd el és meséld el nekem, hogy mi lesz. Én még nem olvastam. - utasított.

 Meghajlással jeleztem neki tiszteletemet és azt, hogy én most távozok. Sietős léptekkel haladtam az igazgatóihoz, hogy elkérjem a könyvet. Be akartam kopogni, de hallottam, hogy bent van valaki. Egy lánnyal beszélgetett. Benéztem a kukucskálón és láttam, hogy a lány Min Ah. Megvártam, míg a csaj elmegy, aztán bementem.

  - Uram, - hajoltam meg. - a forgatókönyvet szeretném elkérni. Amúgy... miért volt itt ez a lány?

  - Tessék. - adta át a tárgyat. - A lány pedig az itt léte miatt volt itt. - közölte. Látszott rajta, hogy nem szeretne többet mondani.

  - Aha. Köszönöm. Viszlát! - léptem ki gyorsan az ajtón. Visszamentem a lakásba, leültem a kanapéra, ölembe vettem egy tál chipset és olvasni kezdtem.

 A bónuszvideó tartalma:

"Hyun Seung és a barátnője veszekednek, a csaj hozzám jön sírni, én megvigasztalom. A csaj egész sok időt tölt nálam és belém szeret. - Hú, milyen elcsépelt fordulat. - én alapjáraton szerettem a lányt, így összejövünk, lesz vagy 5 csókjelenetünk. Hyun Seung jön békülni a csajjal, de a csaj már engem szeret és velem akar maradni. Hyun Seung erre nekem ront, elkezd verni, én nem hagyom magam és visszaütök. Véresre verjük egymást, a csaj beolvass a srácnak és ekkor jön a refrén:

De csak mert te ezt szeretnéd. - Ekkor Hyun Seung elmegy, a csaj felsegít, rám mosolyog és boldogan élünk tovább.

  - Hát ez így elég... - gondoltam magamban. - Ki lesz a csaj? Min Ah csak az első klipben szerepel és tudtommal ez nem folytatása az elsőnek.

  - De jó! Újabb lány... - mondtam kedvetlenül.

  - Na, mi van chingoo? - lépett be a szobába Yo Seob. - Mit olvasol?
  - A fekete listát. - mondtam vészjóslóan. - És te vagy az első! - ugrottam hozzá ijesztően. A gyerek csak felröhögött. 
  - Ja. Te meg a második. Áááh! Chips! - lökött félre és zabálni kezdte a rágcsámat. - Na, add a listát!
Odaadtam neki és olvasni kezdte. Nagyon tetszhetett neki, mert végig röhögte az egészet.
  - Ne már! Miért mindig te és Hyun Seung akcióztok? Én is akarok!! - kezdett hisztizni.
  - Hát mert... már bocs de szerintem azért, mert te nem bírnád ki.
  - Most azt mondod, hogy dagadt vagyok????? - mérgesedett fel.
  - Ajj, mondtam, hogy bocs.
  - Teteteteteeeeeeee...! - emelte felém az öklét, majd visszalesett a könyvbe. -Hahaahahaaa! - kezdett fuldokolni a röhögéstől. - E-ezt olva-astad? Pfff. - köpte ki a chipset. -Ez röhej!
  - Mi van? Mit röhögsz? - kaptam ki  a papírokat a kezéből.
Olvasni kezdtem még egyszer. Ugyanaz a történet... Vagyis nem!
  "Mi a frász??? Csak nem két oldalt lapoztam? Pedig 
úgy látszik...
  - Neeeeeeem!! - szörnyülködtem. - Hogy mi a fenét csináljak?? Én ezt nem csinálom! Yo Seob, tiéd a szerep.
  - Hülye vagy? Te mondtad, hogy nem bírnám ki. És különben is, én TÜTÜBEN???
 "Haha... El tudom képzelni. Pff..."
  - Sok sikert hozzá, hercegnő. Hwaiting!! - szurkolt.
  - Kösz. - sziszegtem fogaim között.
  "Na, ja. Ebben a két oldalban az állt, hogy a csaj balett táncos és meg fog tanítani engem is. Ez úgy fog kinézni, hogy amíg nálam van, az én próbatermemet használja, egyszer-kétszer lemegyek hozzá és párhuzamosan táncolunk. Én hip-hop-ozok, ő balettozik. Aztán ugye, el kezd tanítani.... -Na, erre kíváncsi leszek! - Egyre többet táncolunk együtt... Csinálunk egy koreográfiát, amit majd be kell mutatnunk a csaj sulijában.
  - Na nem! Ez... Ez... Hát azt leshetik, hogy én tütüben, meg harisnyában rohangáljak 50 millió ember előtt, a csaj utasításaira!

22. My life

Gi Kwang nem akart elengedni minket. Mindenféle baromságot összehordott Jung Shin ellen. Már azt hittem oda kell mennem, hogy lecsapjam, mikor (nem is tudom honnan) előugrott Seung Yeon.

 -Futás! -kiáltotta, miközben lefogta Gi Kwang-ot. Jung Shin sokkos állapotban volt, így nekem kellett magam után ráncigálni.

Betuszkoltam a kocsiba, majd én is beültem. Szerencsére volt jogsim, így vezethettem. Elindultunk.

"Fogalmam sincs, barátnőm hogy bírta ilyen sokáig feltartani gyerekkori barátját, de ezer hála érte."

Nagy nehezen kitaláltam az autópályáról és a CNBlue dormhoz vezettem. A koromsötétben alig tudtam tájékozódni. Zavart a csönd, zavart a sötét, zavart, hogy mellettem ül egy sokkos állapotban lévő maknae, aki síri csöndben, bambán nézett ki a fejéből és semmi reakciót nem vált ki belőle az, hogy rádudálok az előttünk bénázó autóra. Amilyen gyorsan csak tudtam vezettem a házhoz. Az út alatt majd' beleőrültem  a csöndbe, mikor:

 -Hova mész? -kérdezte rekedtes hangon barátom.

 -Haza viszlek. -válaszoltam.

 -Állj meg! -utasított szomorú hangon. -Itt állj félre!

 Félre álltam. Nem kérdezősködtem, csak félre álltam. 2 percig csendben ültünk az autóban, majd a mellettem ülő megszólalt.

 -Min Ah, figyelj! Nem kell velem maradnod, csak mert én voltam az első. Ugyanúgy lehetünk barátok, mint eddig és elfelejtjük az egészet. -mosolygott.

 -De, Jung Shin-ah...

 -Te Gi Kwang-ot érdemled. Nem látsz a szemedtől? Kis kora óta szerelmes beléd, csak ez most teljesedett ki.

 -Ja, persze. Azért hívott fel év elteltével, azért van barátnője. Ha tényleg szeretne, akkor nem ez lenne. Nem "Félvér"-ezett volna le, tartotta volna velem a kapcsolatot, nem jött volna össze Na Eun-nel és nem akarna megszerezni úgy, hogy a legjobb barátja barátnője vagyok. -ráztam a fejem.

 -Hibázott. És a barátnőszerzési módszere is bűzlik, de attól még...

 -NEM! -kiáltottam rá, mire elkerekedett a szemmel nézett rám. -Nem, ne is gondolj erre! Ne is kívánd ezt!! Én téged szeretlek! Csak is téged! és még egyszer fel ne hozd ezt a témát! -kértem. Barátomat megdöbbentették a hallottak és csak meredt előre. Már majdnem a célpontnál voltunk és már 2 óra is elmúlt. Hosszú csend állt be közénk, így újra indítottam az autót. Még mindig kommunikáció képtelen volt, így az úton egy szót sem szólt a hátra lévő úton. 10 perc múlva megérkeztünk a dormhoz. Mindketten kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé vettük az irányt. Jung Shin megállt az ajtó előtt és megfogta a kezem.

 -Köszönöm. -mondta.

 -Mit? -értetlenkedtem. -Hisz' szörnyen végződött ez az este.

 -Igen, de ez csak az alkohol miatt volt. De viszont már megint átsegítettél a holtpontomon. Szeretlek! -mondta és megölelt. Erősen ölelt és szerintem most mondta a legkomolyabban a "Szeretlek"-et. Amíg így tartott elgondolkodtam az autóban történt beszélgetésünkön. "Nem látsz a szemedtől? Kis kora óta szeret!", "...csak mert én voltam az első.", "..lehetünk barátok..."

 -Én is szeretlek! - öleltem vissza. 

Elengedtük egymást és bementünk. Ám ami fogadott...

 -Ju... Jung Shin-ah! Mennyi az idő? -kérte számon Yong Hwa.

"Hát, szerintem most inkább meg kéne húznia magát, ugyanis a házban mindenfelé sörös dobozok, kajás zacskók, kaja maradék... Úgy látom ők is jót buliztak."

 -Yong Hwa oppa! Mit csináltatok? Bomba robbant? -kérdeztem.

 -Min Ah drága! Hogy vagy? Mi újság? -próbálta terelni a szót. -Ja, hogy itt? Hát... Buliztunk...

 -Házibuli volt. -jött le az emeletről Jong Hyun. -De majd feltakarítunk! -bólogatott.

 -Én is úgy gondoltam, de TI KETTEN! Én ugyanis nem fogok segíteni! És nem fogok megint helyettetek mosogatni! Öcsém, 5 órára hagytalak itt titeket és ezt műveltétek? Mi lesz, amikor kirándulni leszek? -fogta a fejét Jung Shin.

"Tényleg az jövő héten lesz."

 -Jung Shin, most hagyd őket! Nehéz órákon vagy túl, menj és fürödj meg, aztán aludj! -utasítottam.

 -Rendeben, de csak mert tényleg fáradt vagyok és tavasszal fittnek kell lennem. -mosolygott. Nyomott egy puszit az arcomra, majd, felrohant a szobájába.

 -Én is megyek. Sziasztok! -köszöntem el és már futottam is a buszmegállóba. Visszamentem barátnőmékhez, miközben abban reménykedtem, hogy Gi Kwang már nem lesz ott, vagy legalábbis lenyugodott és tudok vele normálisan beszélni. Mikor odaértem a földön ültek és beszélgettek. Halkan hozzájuk léptem.

 -Seung Yeon, gyere! -böktem meg a vállát és felnézett rám.

 -Gwiyomi! Minden oké? -kérdezte. Erre a srác is felkapta a fejét.

 -Igen, de többet nem fogom engedni, hogy alkoholt fogyasszon. Beszéltem vele. Most már otthon van. Hú... Jong Hyun-ék buliztak és a ház... Mintha átment volna rajta egy hurrikán.

 -Yong Hwa bulizott?? Azta! Ezt is megértük!!!! -bólogatott.Gi Kwang felhúzott lábakkal ült és a karjait összekulcsolta lábai körül. Nem mondott semmit. -Akkor menjünk.

 -Menj előre, mindjárt megyek. -mondtam. Seung Yeon elment és hívta a sofőrt, én meg leültem a fiú mellé.

 -Ezt miért kellett? -kérdeztem.

 -Sajnálom...

 -Ezzel nem oldasz meg semmit.

 -Nem tudom mi van velem. A legjobb haverom....

 -Szerintem csak VOLT. Most az önbizalma egyenlő a 0-val. Gratulálok, kiabálnom kellett vele miattad! -tapsoltam.

 -Kiabálnod? Összevesztetek? -nézett rám.

 -Ja, azért mondtam, hogy minden oké. Tudod... én nem szoktam hazudozni, mint te. -mondtam lesajnálóan.

 -Most miért? Mikor hazudtam legutoljára?

 -Na, vajon? Már igazán abbahagyhatnád ezt. Jung Shin már telesen porba van tiporva anélkül is, hogy te aláznád. Nehogy azt hidd, hogy te is olyan vagy, mint ő. Mert egyáltalán nem. Te egy álom vagy a többi lány szemében, Jung Shin viszont egy kis szürke nyuszika, aki csak néhánynál kap helyet a szívekben, pedig gyönyörű lelke van. Ne merd magad hozzá hasonlítani. Jövő héten elmegyek a sulival, addig lesz egy kis időd magadba szállni és eldönteni, hogy melyikünket válaszod. Na Eun-t, vagy engem...

 -De..

 -Ja, bocs. Csak Na Eun-t választhatod. Akkor azon gondolkozz, hogy mi a "legjobb haver" feladata. Tedd túl magad rajtam, ez úgy sem jöhet össze. Menj haza és hívd fel Na Eun-t! -álltam fel és elindultam. 

"Hétvégén össze kell pakolnom a kirándulásra. Húú! A helyszín: Jeju-sziget! Annyira várom!!!"

~Lee Gi Kwang szemszöge

Megfordultam és Seung Yeon egész teste rám nehezedett. Rám ugrott és ezáltal a földre vágódtam.
"Aú!!!!"
  - Hé!! Szállj le rólam!! Összenyomsz! -kiabáltam.
  - Nem szállok le! Most legalább érzed a tetteid súlyát.
  - De akkor is! - löktem le nagy nehezen magamról. Felálltam és teljesen kiment a fejemből, hogy éppen veszekedtem. - Mi a francot csinálsz?
  - Rád ugrok. - vonogatta vállát. - Figyelj, állj le és mondj el nekem mindent, ami bánt, mert fix, hogy ez van a háttérben!
  - Oké. - ültem le. - Hát, tudod... - vakargattam a tarkóm. - Nem tudom, hogy most igazából mi van. Min Ah-t és Na Eun-t is szeretem.... Min Ah-t régebb óta és talán jobban is.... és igazából féltékeny vagyok Jung Shin-ra, amiért az ő barátnője... Nem értem, hogy mit szerethet benne ennyire. Bár... Megértem. Szörnyen viselkedtem és én sem értem, hogy tehettem ezt. Egy barom vagyok! - hajtottam a fejem térdeimre.
  - Ennyi? Csak ez a baj? - nézett rám.
  - Nem. Na Eun haverja... A minap.... - homlokomhoz értem.
Seung Yeon értette a célzást: - Miért tette?
  - Azt mondta, hogy ha Na Eun miattam sírni fog, akkor nem fogom megérni, hogy olyan híres legyek, mint Kim Jae Joong sunbae.
  - És most félsz visszamenni a lányhoz? - tette kezét a vállamra.
  - Hát, kb. De majd holnap beszélek Na Eun-nel,
  - Fel a fejjel... De akkor sírt a csaj? Miért?
  - Mert meghatódott azon, amit előtte mondtam neki. A srác meg pont akkor jött oda, vagy lehet, hogy követett. Mindegy.
  - Értem. Min Ah-nak van egy barátja, akit mindenkinél jobban szeret, úgyhogy bármilyen nehéz is ezt kimondanom, csak Na Eun-nel foglalkozz és felejtsd el Min Ah-t. - mosolygott. - Így mindenkinek jó lesz.
  - Lehet, igazad van. Megpróbálom. - bólintottam. 
Ezután Seung Yeon leendő fiújáról beszélgettünk, de sajnos nem ismertem a srácot. Már vagy 10 perce beszélgettünk, amikor Min Ah visszajött.
Elküldte beszélgetőtársam és leült mellém, majd beszélni kezdett.
  "Hát komolyan! Ez a két csaj csak a tetteimről képes beszélni? Mondjuk...igazuk van...."
Min Ah azt mondta, hogy miattam veszekednie kellett Jung Shin-nal. Kérdeztem, hogy miért, de ő válaszként csak lesajnálóan nézett rám ás iróniával beszélt.
Megpróbáltam neki megmagyarázni a dolgokat, de nem hagyta. Csak beszélt és beszélt.
Végül a fejemhez vágta, hogy nem merjem magam Jung Shin-hoz hasonlítani, mert ő egy "szürke nyuszika", akit nem szeretnek.
  "Ch... Ja. Azért van Malajziában meg Indonéziában meg még Isten tudja hol több millió rajongója. De mindegy." - gondoltam.
Meg, hogy én egy álom vagyok.
  "Húú! Ezt bóknak veszem."
Meg, hogy szálljak magamba és döntsem el, hogy mit akarok. Ja, és erre azt kaptam egy hetet. 
  "De min gondolkozzam, ha csak egy embert választhatok? Na Eun-t választom."
  "Azta! Egy hét Min -ah nélkül... Akkor megint Yo Seob hülyeségeit, Doo Joon okoskodásait és Jun Hyung erősködéseit kell majd hallgatnom. Áhh! Akkor egy egérút maradt: Na Eun... és Jong Sun. Remélem Na Eun elmagyarázta már annak a gyereknek, hogy mi is történt, mert ha nem, nekem annyi."
Min Ah-ék otthagytak egyedül. Ideje volt, hogy én is induljak. Hívtam egy taxit és hazavitettem magam. Iszonyatosan fáradt voltam, így nem volt kedvem Doo Joon-ék aggódó megjegyzéseit és kérdéseit hallgatni. Hagytam őket és lefeküdtem aludni.