23. My life

Hazafelé Seung Yeon nem kérdezősködött. Azt hiszem megértette, hogy ezek a dolgok igenis komolyak. Kitettek a CUBE-nál és amilyen halkan csak tudtam, felrohantam a lakásomhoz. Ez a péntek szörnyen kezdődött.

 „Nem csoda… péntek 13-a van.”

Eddig nagyon szomorú és dühítő dolgok történtek. De amik ezek után jöttek…

 Szerencsére nem találkoztam senkivel, így egyből lefeküdtem.

Reggel arra ébredtem, hogy csengetnek. Kómásan az ajtóhoz léptem, kinéztem a kukucskálón és azonnal kinyitottam az ajtót.

   - Min Ah drágám! - jött be anyu piros szemekkel.

  -  Mi… Mi az? – néztem rá kétségbeesetten.

  - A nagyi… Kórházba került! – Ettől a kijelentéstől féltem a legjobban kiskorom óta.

  - Melyik?

  - A magyarországi… - gördült le egy könnycsepp az arcán.

 „Nem! Csak ő ne! Ennél rosszabb dolog nem is történhetne az utazás előtt.”

Az én arcomon is gyülekeztek a könnyek.

  - És most mi lesz? - kérdeztem.

  - Hát… Éppen emiatt jöttem… Apáddal elutazunk hozzá, te meg, mivel jövő héten kirándulás van, itt maradsz.

  - De én…

  - Tudom, hogy mennyire szereted és, hogy mennyit jelent neked, de nem jöhetsz. Jung Shin-nak is szólok, hogy vigyázzon rád. Bár gondolom úgy is mindig együtt lesztek, így ez nem lesz nagy kérés tőle.

  - De én menni akarok!! – sírtam és lerogytam a földre. Anyu felsegített a földről, letörölte a könnyeimet és mélyen a szemembe nézett. Mielőtt bármit is mondhatott volna, muszáj volt megkérdeznem:

  - Honnan tudtad?

  - Mit?

  - Hát, hogy én és Jung Shin… Tudod…

  - Együtt vagytok?? – kerekedett el a szeme. - Tényleg??

  - Nem tudtad? De hát az előbb, ahogy mondtad…

  - Csak azt értettem ez alatt, hogy vele vagy csak igazán jóban a suliból és így biztos vele töltöd ezt a hetet. De ha már egy pár vagytok… Mióta?

  - Nem sokkal a CUBE-hoz kerülésem után történt valami, ami miatt nagyon szomorú lettem és ő ott volt nekem. Meg a korházban is… Aztán utána… - próbáltam magyarázni.

Anyu arcán semmi sem tükröződött az érzelmeiből. Emiatt egy kicsit meg is ijedtem.

  - De most neki is nehéz pillanatai vannak, így úgy gondolom, nem lesz valami boldog ez az utazás.

  - Értem. Hát… nem tudom meddig fajultak a dolgok, de azt hittem, kibírod koreai barát nélkül.

  - Miért mondod ezt? Ha már egyszer itt élek, nem szeretnék egyedül meghalni. Különben is, azt hittem kedveled Jung Shin - t, akkor mégis miért mondod ezt?  Nem értem ezt az egészet.

  - Mindegy. Majd később rájössz. Na, de a lényeg, hogy holnap utazunk, és ha valami baj van, akkor menj apád szüleihez.

  - Lekísérhetlek a repülőtérre? – kérdeztem, mint egy kisgyerek.

  - Persze, majd felszólunk. – mondta.

  - Amúgy, mi a baja?

  - A papa azt mondta, hogy szívinfarktusa volt.

  - Jaj, ne! – kiáltottam és hirtelen felindulásomból megöleltem anyut. Visszaölelt és a hátamat simogatta. Ezután mennie kellett pakolni, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal.

  „A nagyi kórházban, én meg élvezzem a kirándulást az egyik legszebb szigeten azzal a tudattal, hogy sehogy sem tudok neki segíteni?”

Egy stáb tag jött be.

  - Park Min Ah, az igazgató hívat. - mondta.

„Az igazgató? Engem? Na, most mi lesz?

  - Rendben, megyek.

Elindultam az iroda felé, de útközben összefutottam Yo Seob - bal.

  - Szia! De rég láttalak! – ugrott a nyakamba.

  - Két napja… - mondtam kedvetlenül.

  - Hova mész? Arra az igazgatói van.

  - Igen, tudom. Oda tartok. – hajtottam le a fejem.

  - Omo! Vajon mit akarhat? Remélem, nem küldenek el.

  - Pedig szerintem azért. Már kész a klip és nem maradhatok itt örökre. Nem vagyok énekes.

  - Hát, ha az is lesz, ne szakítsuk meg a kapcsolatot. És ha pakolsz, akkor szólj és hozok kaját. – Ezen akaratlanul is elnevettem magam. Maradtam volna még, de nem várathattam meg a munkáltatóm.

Gyors léptekkel haladtam, majd az ajtó előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt és lenyomtam a kilincset.

A 40-es éveiben járó férfi éppen telefonált, így nem mentem beljebb.

  - Gyere be, ne állj ott! - invitált be.

  - Rendben. – léptem közelebb és leültem az asztala elé helyezett székre. Letette a telefont és a tárgyra tért. Mint azt sejtettem, azért hívott, mert nem maradhatok itt úgy, hogy semmi dolgom.

  - De, ha úgy gondolja, akkor maradhat, csak akkor magának is meg kell kötnie egy szerződést.

  - Értem. Mi áll abban a szerződésben? – kérdeztem.

  - Az, hogy csatlakoznia kell egy lány bandához. Továbbá pár évig gyakornoknak kell lennie, így abba kell hagynia a tanulmányait. Aztán, ha bírja energiával és befut a banda, és beindult a karriere, akkor folytathatja az iskolát.

  „Pár év…”

  - De én nem tudok énekelni, se táncolni… Ebben a klipben sem volt…

  - Áh! Ami a klipet illeti… Lesz egy bónusz videó a srácok albumában. Elvállalja?

  - Persze, de nekem a jövő héten az iskolával el kell utaznom…

  - Nem utazik. – vágta rá.

  - Mi??

  - Szólok az iskolának, hogy nem megy.

  - De ezt az utazást miattam nyerték!! – kezdtem kiakadni.

  - Akkor ez esetben maximum 2 napra elengedhetem. És most NAGYON engedékeny voltam.

  - És ha nem vállalom el?

  - Azt nem teheti. Amikor idejött, aláírt egy szerződést, amiben az állt, hogy az albumban szereplő klip (ek)ben játszik. – vette elő az aláírt papírt.

  „Hoppá! Hát azt az „(ek)”-et nem vettem észre.”

  - Nos, akkor a gyakornokságon még gondolkozom. – mondtam, felálltam és távoztam. Ezután visszamentem a lakásomba, felkaptam a táskám és rohantam anyáékhoz.

~Lee Gi Kwang szemszöge~

Hát abból, hogy lefekszek aludni, semmi sem lett. Du Jun nem hagyott békén a szidalmazásával.

  - Nem hiszem el! Még egy diszkóba se lehet úgy elengedni, hogy ne csinálj semmit. Mit képzeltél? Csak úgy eltűnhetsz? Legalább Jun Hyung-ot értesíthetted volna.

  - Hagyjál már! Jung Shin-nal balhéztam… - haraptam el a mondatom végét.

  - Balhéztál? De még sose volt gáz köztetek.

  - Hát most volt. És Min Ah is benne volt a dolgokban.

  - Te egy akkora barom vagy!! – szállt be a vitába Jun Hyung. – Ott van az a csaj az APink-ből. Mi a fenét akarsz még? A múltkor azt mondtad, hogy már letettél róla. Akkor meg?

  - De én egy szóval sem…

  - Figyi: Te + Min Ah + Jung Shin = csak ez lehet.

 - Jó, igen, az volt. És? Foglalkozzatok magatokkal, engem meg hagyjatok aludni! – morogtam rájuk.

Du Jun-ék megszeppentek. Lehunytam a szemem és elaludtam.

 Alig két órát tudtam csak aludni és felkeltem. A többiek még nagyban aludtak, nem akartam felkelteni őket, ezért csendben a konyhánkba mentem. Csináltam egy kávét, hogy ha már fent vagyok, akkor legalább legyek friss. Nem bírtam megmaradni egy helyben, így átmentem a konditerembe. Erősítettem egyet, majd átmentem a táncterembe. Benyomtam a lejátszót és táncolni kezdtem.

  "Imádom a táncot. Talán jobban is, mint az éneklést. Mondjuk tánc közben lehet énekelni.... Mindegy. Ha táncolok semmi nem tud érdekelni, csak a ritmus. A hip-hop az én műfajom. Ebben nőttem fel. Ha nem táncolhatnék, az olyan lenne, mintha nem lélegezhetnék."

 Megállás nélkül táncoltam. Táncoltam, forogtam, elestem, felálltam, tovább táncoltam...

  "A tánccal kitudom adni az összes felgyülemlett érzésemet. A haragot, boldogságot, szomorúságot, féltékenységet... Ilyenkor nem létezik éjjel vagy nappal. Nem létezik az idő. Csak én és a zene. Sokszor a tánccal jobban ki tudom magam fejezni, ha valaki erősen koncentrál a koreográfiámra, akkor könnyen meg tudja fejteni, hogy éppen mi is van bennem. A tánc mondhatni a feleségem, a zene pedig a pap, aki összead minket."

 A zeneszámok váltogatták egymást. A stílusuk is velük változott. Már vagy tíz szám lement és én rendíthetetlenül táncoltam.

  - Nyugi van! - kiáltott rám valaki az ajtóból.

  - Jun Hyung hyung! - fordultam felé.

  - Na, nyugodj le, felejtsd el Jung Shin-t és végre foglalkozz magaddal is! Az utóbbi napokban csak Min Ah, Jung Shin és Na Eun körül forogtál. Hagyd ezt abba. Tönkre fogod magad így tenni, ha folyton táncolsz az alap 6 órán kívül.

  - Most mi van? Szeretek táncolni...

  - Igen, és ha bajod van akkor is csinálod.

  - Dehogy is! - Vagyis de...

  - De igen. Most is azt csinálod. Túl régóta ismerlek ahhoz, hogy ne udjam, hogyan engeded ki a fájdalmakat.

  - Jó. - kapcsoltam ki a lejátszót. - Akkor mit csináljak?

  - Hát... Péntek van... Nézd át a bónuszvideó forgató könyvét.

  - Már meg van? - csodálkoztam.

  - Aha. Futás, aztán olvasd el és meséld el nekem, hogy mi lesz. Én még nem olvastam. - utasított.

 Meghajlással jeleztem neki tiszteletemet és azt, hogy én most távozok. Sietős léptekkel haladtam az igazgatóihoz, hogy elkérjem a könyvet. Be akartam kopogni, de hallottam, hogy bent van valaki. Egy lánnyal beszélgetett. Benéztem a kukucskálón és láttam, hogy a lány Min Ah. Megvártam, míg a csaj elmegy, aztán bementem.

  - Uram, - hajoltam meg. - a forgatókönyvet szeretném elkérni. Amúgy... miért volt itt ez a lány?

  - Tessék. - adta át a tárgyat. - A lány pedig az itt léte miatt volt itt. - közölte. Látszott rajta, hogy nem szeretne többet mondani.

  - Aha. Köszönöm. Viszlát! - léptem ki gyorsan az ajtón. Visszamentem a lakásba, leültem a kanapéra, ölembe vettem egy tál chipset és olvasni kezdtem.

 A bónuszvideó tartalma:

"Hyun Seung és a barátnője veszekednek, a csaj hozzám jön sírni, én megvigasztalom. A csaj egész sok időt tölt nálam és belém szeret. - Hú, milyen elcsépelt fordulat. - én alapjáraton szerettem a lányt, így összejövünk, lesz vagy 5 csókjelenetünk. Hyun Seung jön békülni a csajjal, de a csaj már engem szeret és velem akar maradni. Hyun Seung erre nekem ront, elkezd verni, én nem hagyom magam és visszaütök. Véresre verjük egymást, a csaj beolvass a srácnak és ekkor jön a refrén:

De csak mert te ezt szeretnéd. - Ekkor Hyun Seung elmegy, a csaj felsegít, rám mosolyog és boldogan élünk tovább.

  - Hát ez így elég... - gondoltam magamban. - Ki lesz a csaj? Min Ah csak az első klipben szerepel és tudtommal ez nem folytatása az elsőnek.

  - De jó! Újabb lány... - mondtam kedvetlenül.

  - Na, mi van chingoo? - lépett be a szobába Yo Seob. - Mit olvasol?
  - A fekete listát. - mondtam vészjóslóan. - És te vagy az első! - ugrottam hozzá ijesztően. A gyerek csak felröhögött. 
  - Ja. Te meg a második. Áááh! Chips! - lökött félre és zabálni kezdte a rágcsámat. - Na, add a listát!
Odaadtam neki és olvasni kezdte. Nagyon tetszhetett neki, mert végig röhögte az egészet.
  - Ne már! Miért mindig te és Hyun Seung akcióztok? Én is akarok!! - kezdett hisztizni.
  - Hát mert... már bocs de szerintem azért, mert te nem bírnád ki.
  - Most azt mondod, hogy dagadt vagyok????? - mérgesedett fel.
  - Ajj, mondtam, hogy bocs.
  - Teteteteteeeeeeee...! - emelte felém az öklét, majd visszalesett a könyvbe. -Hahaahahaaa! - kezdett fuldokolni a röhögéstől. - E-ezt olva-astad? Pfff. - köpte ki a chipset. -Ez röhej!
  - Mi van? Mit röhögsz? - kaptam ki  a papírokat a kezéből.
Olvasni kezdtem még egyszer. Ugyanaz a történet... Vagyis nem!
  "Mi a frász??? Csak nem két oldalt lapoztam? Pedig 
úgy látszik...
  - Neeeeeeem!! - szörnyülködtem. - Hogy mi a fenét csináljak?? Én ezt nem csinálom! Yo Seob, tiéd a szerep.
  - Hülye vagy? Te mondtad, hogy nem bírnám ki. És különben is, én TÜTÜBEN???
 "Haha... El tudom képzelni. Pff..."
  - Sok sikert hozzá, hercegnő. Hwaiting!! - szurkolt.
  - Kösz. - sziszegtem fogaim között.
  "Na, ja. Ebben a két oldalban az állt, hogy a csaj balett táncos és meg fog tanítani engem is. Ez úgy fog kinézni, hogy amíg nálam van, az én próbatermemet használja, egyszer-kétszer lemegyek hozzá és párhuzamosan táncolunk. Én hip-hop-ozok, ő balettozik. Aztán ugye, el kezd tanítani.... -Na, erre kíváncsi leszek! - Egyre többet táncolunk együtt... Csinálunk egy koreográfiát, amit majd be kell mutatnunk a csaj sulijában.
  - Na nem! Ez... Ez... Hát azt leshetik, hogy én tütüben, meg harisnyában rohangáljak 50 millió ember előtt, a csaj utasításaira!